Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ausztrália a kemény férfiak hazája, a foci a kemény férfiak sportja. Egyrészt. Másrészt viszont Ausztráliában is fociznak az asszonyok, mit asszonyok, lányok, hölgyek. A Matildas, ahogyan ott becézik őket, szóval Matildék. Méghozzá nem is akárhogy – ha csak az eredményeiket tekintjük, azt is mondhatjuk: jobban, mint a férfiak.

Az első hivatalos meccsét 1979-ben játszó csapat (2-2 Új-Zélanddal, olyan ez arrafelé, mint nálunk az osztrák-magyar) a FIFA világranglista 14. helyén áll. A lányok is Amerikai Szamoa ellen aratták legnagyobb győzelmüket (22-0 még 1998-ban), viszont egy évvel korábban 9-1-re verte őket az Egyesült Államok.

De ami a rekordoknál fontosabb: a lányok 1995 óta négy világbajnokságon vettek részt, három éve negyeddöntőbe jutottak, ahol a későbbi ezüstérmes brazilok verték őket. Részt vettek két olimpián is, a 2004-esen szintén a negyeddöntőben estek ki (0-1 a svédekkel szemben). Háromszor nyerték meg az óceániai nemzetek tornáját, Ázsiában 1996-ban döntősök voltak.

És ha ez még nem lenne elég: 1999-ben megjelentették a Matildas Calendart, aminek köszönhetően azóta is gyakran úgy emlegetik őket: "Matildas? Aren't they those nude chicks?". Mert naná, hogy a fotókon a leglengébb bájaikkal igyekeztek kedvet csinálni az ozzie-knak (vagy ausziknak, kinek kedve szerint) a focihoz, vagy bárkinek az ozziek focijához. Nos, sikerült?

 

 

 

24 komment

Címkék: fotó női foci ausztrál foci matildas

A bejegyzés trackback címe:

https://socceroos.blog.hu/api/trackback/id/tr122033186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diktatorikus kleptokrácia 2010.05.27. 09:19:31

értük kijárnék a meccsekre :)
szép dolog a jótékonyság

Alex3000 2010.05.27. 09:58:39

Ez a vetkőzős meg naptáras cucc már uncsi.

szeme közé, laposan! 2010.05.27. 10:01:29

A kapusnak lőnék egyet-kettőt...;)

pazola 2010.05.27. 11:11:19

@pörgekalap: mondjuk azt nem neztem, de tenyleg :D

DeadBodiesEverywhere 2010.05.27. 11:16:24

Jó szar életlen képek.
Sokat áldoztak a megvalósításra :D

nemezisazis 2010.05.27. 11:31:27

ez egy kalap szar. ennél jobb képeket csináltam a SE T610-esemmel annak idején..

a nők meg olyanok se mint bármelyik az utcán.
de legalább pucérok.
de legalább lennének felöltözve...

Egi78 2010.05.27. 11:56:28

Ha lemegyek Balatonfüredre a nagystrandra minden második csaj 2X jobb mint az itt ügyesen világított fotoshoppolt focicsapat bármelyik tagja. Plussz még a cickókat is engedik látni.....

voodoux 2010.05.27. 12:24:09

nem találom a jotékonyságot a postban. ügyes blogger a tóni...

gitáros 2010.05.27. 14:20:27

ozzie, mi, az...

Aussie, b+, ha már mindenáron ausztrál szlenggel akarsz villogni.

juhaszcs 2010.05.27. 14:21:42

Lennék csapatkapitány és megsunáznám mindegyiket..-))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.05.27. 15:26:29

@pörgekalap: Képzelheted, hogy a sminkes milyen műgonddal koszosította azt a kezet. Gondolom, a nők rusztikusságát akarták megjeleníteni, vagy mifenét, mivel ez egy tényleg kemény játék. Még ha puhítottak is rajta az utóbbi években, ami sajnos elvett belőle valami érdekeset.

@szeme közé, laposan!: A tiéd lehet. Csak mutasd meg, hogy ki is lenne itt a kapus. :-)

Ezek nők. A fénykép szerintem erről is szól. Sokan látunk hasonlókat, de ezért is érdekesek. Úgyis mindig azt szerettük volna látni, hogy milyen a tájkép a női öltözőben.

Tóni, akkor már inkább maradjon az ozzie. Amelyet egyébként valóban használnak az ausztrálok tréfás gúnyneveként. Viszont ez az auszi borzalmas. Ráadásul van benne a tali, ismi bűzéből is.

vörös öröm 2010.05.27. 15:35:26

Sziasztok!
Mindegyik leány rendben van.Senki ne válogasson nagyképűségből, otthon meg nyaljátok a küszöböt.Mi?
Én tudom...ha...ha

zeregély 2010.05.27. 16:02:26

ha az edzőjük lennék, szinte csak eligazítást tartanék az öltözőben
süti beállítások módosítása