Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tudjuk, ezerszer elmondták, leírták már: Ausztrália még sosem nyert világbajnokságon európai csapat ellen. (Bár négy éve a horvátok elleni 2-2 győzelemmel felérő döntetlen volt.)  Nosza, írjuk együtt az ausztrál történelmet!

Ausztrália-Szerbia 0-0. Egyelőre.

Az első tíz percben haldoklott a blog.hu, volt néhány szöglet, valamint Kraszics majdnem kiharcolt egy tizenegyes vagy egy sárgát. Egyiket sem kapott, ami nagy hiba volt a bírótól, mint a lerántása Valeritől.

12. perc: Egy szögletünk után nyomtak egy kontrát a szerbek, Kraszics kicselezte Schwarzert is, aztán meglőtte a tornyot, mintha Vukováron támadna tizenöt éve. Majd magyarázkodhat, hogy a Jabulani már csak ilyen.

Most egy posztban követjük végig a meccset – bár a közbevetőleges észrevételeinket külön bejegyzésekben osztjuk meg a nagyérdeművel –, hátha a változtatás jót tesz a csapatnak, és meglesz az esetleg továbbjutást érő győzelem.

A 17. percben ismét volt egy szerb helyzet. Nekik is győzni kell, nekünk is – a döntetlennel mindketten kiesünk –, de ez egyelőre az ő játékukon látszódik jobban.

A 23. percben újabb nagy szerb helyzet volt. Eddig Schwarzer a legjobbunk, és rossz térfelet szálltunk meg, a szerbeké helyett a sajátunkat: nem éppen támadófociról árulkodó jelek, nem lesz ez így jó.

Félóra alatt két helyzetünk volt, Kennedy fejeséből szöglet lett, Cahilléből még az sem. Honosítanunk kellene ezt a Zsigics gyereket, a labdát ő is gyilkolja, de fejelni még a mieinknél is jobban tud.

No, a 37. percben már majdnem gólt szerzett Kraszics, szerencsére lesen volt. És jó látni, hogy Scharzer még egy leshelyzetből kialakított ziccernél is bele tud ütni a labdába. Aztán a következő akcióból nekünk lett helyzetecskénk, majd szögletünk, de semmire nem jutottunk vele.

Az utolsó percben volt még egy helyzete Kennedynek, épp akkor, amikor le akartam írni, hogy a 0-0-t ügyesen őrizzük, de ennél több kellene (igaz, a másik meccsen is döntetlen, ami azt jelenti, hogy nem lenne elég győzni, nagyon kellene győzni).

Szünet. Lement az első olyan félidő, amikor teljes létszámban voltunk. Ausztrál sörünk nincs, cseh sörünk van, azt isszuk. Az legalább jó.

A sör jó volt. A második félidőben az első öt percünk is, csak sajnos még lesz negyven.

Csodás statisztikák vannak a FIFA honlapján. A kapuralövések aránya 8:7 ide, de csak egyszer kellett a szerb kapusnak védenie, háromszor viszont Schwarzernek. A szerbek 77, az ausztrálok 72 százalékos pontossággal passzolnak, mindkét csapatnak főleg a védelmében jár a labda. A leggyorsabb ausztrál Carney 23 km/órás sebességgel, a szerb Obradovics 28 fölé futott.

A másik meccsen is 0-0, két gólnyira vagyunk a továbbjutástól, egyet nekünk kellene lőnünk, egyet Ghánának.

Hoppá, mondom én, hogy távolról kell próbálkozni, az 55. percben Wilkshire lőtt, mellé ment, de a kapus akkor is verve lett volna, ha pontosabb.

És ismét a 63.-ban, Bresciano lőtt, Cahill mehetett volna a kapusról kipattanóra, de hiába indult lesről, így is kivágták előle.

Futár jő dingókutyákon lovagolva. A németek vezetnek, 6 pontosak jelenleg, Ghána 4, a szerbek, ha így marad, szintén 4, ha nem kezdjük meg gyorsan a gólgyártást, csak a szerbeket rántjuk magunkkal.

Cahill! CAHILL! CAHILL, CAHILL, CAHILL!

Ívelés szélről, fejelés középen, egy Aberdeen-Motherwell meccsen sem játszanak szebben. De nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy vezetünk. Nem jelent ez még sokat, továbbjutást sem, de vezetünk.

A németek most 6 pontosak, Ghána 4, Ausztrália 4, Szerbia 3, ha így marad, de a gólaránnyal bajban vagyunk: az afrikaiaké 0, a miénk -3, szóval kellene még három német gól. Vagy három ausztrál. Vagy kettő ilyen, egy olyan.

Cahillnek ez a 42. válogatott mecse, és azon a 21. gólja. A vb-n most lép pályára másodszor, az első meccsen kiállították, a másodikat ki kellett hagynia, ma eddig az ausztrálok legjobbja, Schwarzerrel vállvetve.

GÓL! GÓL? Hát ez meg mi? 2-0! Íródik a történelem, esik szét Szerbia, mint egykor Jugoszlávia.

A beívelésen túl a másik lehetőség, amiből gólt tudunk lőni: távoli bomba, lepattanó Jabulani, boldog Holman. És még van negyedóránk!

A történelmi győzelem összejöhet, és ha a szerbek megrogynak, ahogy szoktak, összejöhet még a két gól. Szerbiának hármat kellene lőnie - összejön-e, ahogy 98-ban?

Szurkoljunk két német gólért, de nagyon!

84. perc: lett helyette egy szerb, 2-1, innen már csak a németek segíthetnének.

És most már a szerbeknek éri meg hajtani, még egy gól, és a döntetlennel ők a továbbjutók.

Holmannek volt nagy helyzete, de 34. meccsén nem lett meg az 5. gólja is.

Az utolsó öt percben csak gólhelyzetek voltak, védekezés semmi. És egy kezezést, amit nem fújtak be ellenünk. Így összejött a történelmi győzelem, ami semmire sem jó, vagyis csak arra, hogy ne csoportutolsóként essünk ki, és magunkkal rántsuk a szerbeket.

Értékelés később holnap, az egész vb-ről, most iszunk egy szerb gorki listet. Vagy kettőt. Vagy kettőt és egyet.

1 komment

Címkék: szerbia közvetítés ausztrál foci

A bejegyzés trackback címe:

https://socceroos.blog.hu/api/trackback/id/tr622104852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.06.23. 22:25:16

nagyon nagy meccs, amerikai csapat mellé az ausztrált kedveltem meg a vb-n!
kár, hogy nem jutottak tovább, szépet játszottak!
süti beállítások módosítása