Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ausztrál szövetségi kapitány. Lehet.

A világbajnokságon három meccsből hármat vesztő kameruni válogatottat vezető francia Paul Le Guent tartja legesélyesebbnek az ausztrál válogatott kispadjára a Sportsbet.com.au – írja a szövetség honlapja. Pim Verbeek holland szakvezető irányításával az általunk – kishitűen – vártnál jobban szerepelt ugyan a socceroos, ám a folytatást új szakember irányítja. A jelölt személye azonban eléggé borzasztó, kevés alkalmatlanabb embert tudunk elképzelni, pedig a magyar edzők közül is sokat ismerünk.

Verbeeket a vébé előtt a torna három legrosszabb szakembere közé soroltuk, helytállóan Raymond Domenech és tévesen Maradona társaságába. Most azt kell mondanunk, tévedtünk: Le Guen még nála is rosszabb választásnak tűnik. Nemcsak a mostani statisztikák miatt, miszerint a kameruniak nulla ponttal, 2-5-ös gólaránnyal térnek haza a világbajnokságról. Hanem azért is, mert a korábbi edzői karrierje is egy kövér nullával írható le, és mert a vb-t reménytelenül, ötlettelenül játszották végig. Sőt, ha a zuhanyhíradóknak hinni lehet, a kameruni játékosok egy csoportja az első, elképesztően rossz, Japán elleni meccs után Eto'o vezetésével és a sportminiszter társaságában felkeresték, meséltek neki a kameruni fociról, a játékosokról, és ennek nyomán egy sokkal összeszedettebb csapat játszott a dánok és a hollandok ellen; más dolog, hogy épp úgy eredménytelenül.

De tényleg: az a kapitány, aki egy olyan csapatból, amiben ott van Eto'o mellett Song, Geremi, Assou-Ekotto és Webo, szóval ebből a csapatból három szánalmas, egygólos vereséget tud kihozni, mit érdemel? Elképzeljük, amint az ausztrál sportminiszter - akihez feltehetően sokkal közelebb áll a rögbiszerű ausztrálfoci, a krikett vagy a tenisz - tétován odatipeg Viduka, Kewell és Cahill társaságában majd a Fidzsitől elszenvedett történelmi 1-2 után, hogy talán jobb lenne Schwarzert ismét kapuba tenni, Emertont és Brescianót a középpályára, ésatöbbi, ésatöbbi.

A világ, úgy tűnik, tele van idióta francia edzőkkel. Wenger évtizedek óta építi a semmit az általunk hőn szeretett Arsenalnál a 17 évesekkel, Raymond Domenech hozta azt a formát, amit vártunk tőle, és akkor itt van ez a Le Guen is. Igaz, a Lyonból – ez a későbbi pályafutása fényében igencsak érthetetlen – ő csinálta meg a kétezres évek francia nagycsapatát, de aztán például a Rangerstől 31 meccs után kirúgták – a 31-ből csak 16-ot nyertek, 8 döntetlen és 7 vereség jött össze –, a kameruniaknál pedig 19 meccsen ült a kispadon, amiből csak 7-et nyertek meg (részleteket nem is közlünk az életrajzából, nem akarjuk elhinni, hogy tényleg ő lesz a kapitány). Szóval ő a francia foci Détári Lajosa, játékosként csak-csak, de edzőként...

Ami persze önmagában nem lenne baj. De miért kell ő az ausztráloknak?

3 komment

Címkék: szövetségi kapitány ausztrál foci pim verbeek paul le guen

A bejegyzés trackback címe:

https://socceroos.blog.hu/api/trackback/id/tr102109695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mediumnasty 2010.06.25. 18:50:37

Wenger? Na elmész te a picsába.

kotkodák 2010.06.25. 19:32:31

"Wenger évtizedek óta építi a semmit"
A semmiről ezek szerint más az elképzelésünk. Pár PL, FA kupa, veretlen szezon, BL részvétel emberemlékezet óta és nem eredmények nélkül + az utóbbi szűkebb esztendőkben is az első négy között a bajnokságban (most 3., annak ellenére, hogy mindenki temette a csapatot a szezon előtt) Hát nem semmi!

Mr. Acid 2010.06.25. 20:16:00

Én szeretnék olyan eredménytelen ember lenni, mint Wenger.
süti beállítások módosítása