Miután a szerbek tegnap meglepték a németeket – a szerencse és az idióta spanyol bírós hathatós támogatásával –, még az első meccsen 4-0-ra legyalult csapatunk is könnyen visszajöhet a versenybe. Bár talán jobb lett volna, ha a szerbek kikapnak, mert akkor ők biztos kiesők, így az utolsó meccsen már aligha küzdöttek volna. 

De egyelőre kár előreszaladni, ha ma délután nem kalapáljuk el a ghánaiakat, akkor nincs értelme számolgatni, nem juthatunk tovább (illetve egy döntetlennel még talán marad esélyünk, de aligha több, mint amennyi egy bumerángnak arra, hogy ne jöjjön vissza). Szóval nyerni kell Ghána ellen, és akkor van négy hárompontos csapat a csoportban.

Hogy miért fogunk nyerni? Pofonegyszerű.

Az afrikai csapatoknak legendásan gyengék a kapusaik, vagy eleve bizonytalanok, vagy a nagy védéseket nagy bénázásokkal kombinálják (mint például a nigériai Enyeama a görögök ellen). A mi nem túl szellemes támadójátékunk pedig, ha valamiben, akkor a távoli, életteli lövésekben viszonylag erős.

Aztán az is sokat számít, hogy nálunk várhatóan visszatér Harry Kewell, náluk viszont sérült a két belső védő, az egyik Mensah és Vorsah (igaz, nálunk eltiltott Cahill, de hát Ghánának sincs Essienje). Szóval a védelmünk erősebb, mint a ghánai – a kapusunk, a majdnem Európa Ligát nyert Schwarzer pedig egyenesen a csapatunk legjobbja –, támadójátékunk pedig éppen az ő sebezhető pontjuk megsebzésére alkalmas leginkább.

Aztán pedig Ghána ellen történelmileg jók vagyunk: eddig hat meccset játszottunk, négy győzelem, egy döntetlen, egy vereség a mérlegünk. És ráadásul a győzelmek nem nyúlnak a múlt szépséges és mélységes kútjába, bő két éve, 2008 májusában is nyertünk. Igaz, csak 1-0-ra (alant a videó), de istenem, a socceroos ritkán volt híres a gólzáporos meccsekről.

Azóta, hogy ezt az 1-0-t összehoztuk, egyszer játszottunk még, 2008 őszén, akkor született az egyetlen döntetlen (1-1). A többi négy meccset 1995 júniusa és 1996 szeptembere között rendezték, az eredmények sorrendben a mi szemszögünkből: 2-1, 1-0, 0-1, 2-0. Szóval egynél több gólt még sosem kaptunk Ghánától, igaz, kettőnél többet sosem lőttünk még (annyival, bármennyire kellene is gólarányt javítani, most is kiegyeznénk).

A kezdó tizenegyünk: Schwarzer – Wilkshire, Neill, Moore, Carney - Culina, Valeri - Emerton, Bresciano, Holman - Kewell (a névsor biztos, a felállás általunk elképzelt). Az első meccsen Kewell és Carney nem játszott, Holman csere volt.

Szóval nyerni kell, mert különben mehetünk vissza a balettbe táncolni ugrálni, de legalábbis Canberrába kengurut etetni. Egy óra múlva kezdünk, hajrá.