Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Első látásra aggasztó a helyzet, olyan aggasztó, mint egy kacsacsőrű emlősé a nagy belső-ausztráliai sivatagban. Utolsók vagyunk, egyetlen árva pontot szereztünk, mindkét meccsünkön már a szünet előtt begyűjtöttünk egy piros lapot. És most azokkal a szerbekkel játszunk, akik 1-0-ra legyőzték a minket 4-0-val elintéző németeket. Miért nem vágjuk mégis fejbe magunkat egy méretes bumeránggal, és miért nem kullogunk szépen haza, mint szovjet katona az ideiglenesen Magyarországon állomásozásból?

Nos, azért, mert a helyzet valójában korántsem olyan reménytelen, mint elsőre látszik, és ebből a csoportból (is) tovább lehet jutni az utolsó helyről (ahogy Nigériának is tovább lehetett volna, vezetett is, aztán egy méterről kihagytak egy helyzetet, ami ha bemegy, pont nélküli utolsóból három pontos másodikká is előléphettek volna). Szóval Nigéria majdnem megcsinálta, pedig rosszabb helyzetből indult – Ausztrália akkor miért ne csinálhatná meg tényleg?

Ugyan a sorsunk sajnos nem kizárólag csak a mi kezünkben van, de azért abban is. A csoport ugyebár úgy áll, hogy Ghánának 4, a németeknek és a szerbeknek 3-3 pontjuk van, nekünk kettő helyett egy. Ma este mi a szerbekkel játsszunk, a németek a ghánaiakkal. Az előbbi egyszerűbb: meg kell vernünk a szerbeket, különben biztosan nem jutunk tovább; egy nyamvadt döntetlennel csak azt érhetjük el, hogy legyen esélyünknek nem rosszabbaknak lenni, mint Új-Zéland.

Ausztrália és Szerbia egyébként még sosem játszott egymással, viszont az 1988-as olimpia csoportkörében volt egy Ausztrália-Jugoszlávia meccs. Akkor az ausztrálok szövetségi kapitánya a legendás Árok Ferenc (Frank Arok), a jugoszláviai (szerbiai) születésű magyar szakember volt. És a csapat győzött is, a később szövetségi kapitányként szintén legendássá vált Frank Farina 48. percben lőtt góljával; videót sajnos erről a meccsről nem találtam (pedig a lelkünknek jót tenne).

A socceroosnak tehát le kell győznie a szerbeket – ahogy a két csapat előző két meccsét nézem, erre van némi esély. Az első körben az emberhátrányban játszó szerbeket simán verte Ghána, a szintén emberhátrányban játszó ausztrálokat még simábban a németek. A második körben a socceroos már sokkal összeszedettebb volt, és bár tudjuk, a fociban sincs értelme a "mi lett volna, ha" kérdésnek, meggyőződésünk, hogy ha nincs Kewell kiállítása, a három pont is meglett volna. A szerbek ugyanakkor győzni tudtak a németek ellen, de szintén egy kiállítás, Klose belépőjének túl szigorú megítélése után.

 
Gól: Ghána - Ausztrália 0:1

 

Szóval mi emberhátrányban szereztünk egy pontot (nem emberhátrányban még nem játszottunk), a szerbek emberelőnyben szereztek hármat, emberhátrányban viszont nullát. Ha tehát legalább most, az utolsó csoportkörben nem állítanak ki egyetlen ausztrált sem, akkor lehet esély a győzelemre. A szerbek támadójátéka egészen csapnivaló volt mindkét meccsen, a németek ellen előnyben is (ettől függetlenül valószínű, hogy egy kicsit mégis csak elbizakodottak az 1-0 után). Az ausztrálok szintén nem a támadójáték koronázatlan királyai, ezért roppant fontos lesz, kik lövik az első gólt. Ha Cahillék, akkor meglehet a továbbjutáshoz szükséges győzelem.

Tehát a 3 pont nekünk összejöhet, amivel lesz összesen 4, de kérdés, ez mire elég. A legjobb az lenne, ha a másik meccsen Ghána nyerne, akkor a németeket biztosan előzzük, nekik pedig Auf Wiedersehen, Afrika. Erre azonban kicsi az esély. Így inkább abban kell reménykedni, hogy a németek nagyon nyernek. De nagyon-nagyon-nagyon. Most az afrikaiak gólaránya +1, az ausztráloké -4, vagyis kellene egy négygólos német győzelem, hogy egy egygólos ausztál siker esetén kiegyenlítődjék a két gólarány. És ami biztos: ha azon a meccsen döntetlen lesz, akkor a socceroosnak öt góllal kellene vernie a szerbeket, hogy Németország előtt a második legyen.

Ghánai vagy nagyarányú német győzelem az egyik, ausztrál győzelem a másik meccsen – így jutunk tovább.

Sok pénzt azért ne tegyenek fel erre.

6 komment

Címkék: szerbia beharangozó vb2010 ausztrál foci

A bejegyzés trackback címe:

https://socceroos.blog.hu/api/trackback/id/tr12103037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ozphenom 2010.06.23. 12:06:56

Szép, szép eszmefuttatás. Bár Németország nem hiszem, hogy rizikózni fog, inkább bedarálja Gháná-t. Nekünk meg egy olyan Szerbiának kellene ontanunk a gólokat (Kewell nélkül), aki valószínűleg oroszlánszívvel fog küzdeni a csoport második helyéért.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.06.23. 12:28:54

ez a csoport is izgalmas végjátékot hoz! talán jobbat, mint a tegnapi.

Stoney Hill Billy 2010.06.23. 12:52:52

hogy lenne már két pontotok

flea 2010.06.23. 13:24:57

"A csoport ugyebár úgy áll, hogy Ghánának 4, a németeknek és a szerbeknek 3-3 pontjuk van, nekünk kettő."

Van az egy is, mint a tabella mutatja. :)

VIKUNYA 2010.06.23. 13:28:45

kenjétek el a rácokat!!!

szferi 2010.06.23. 15:20:24

"ha bemegy, pont nélküli utolsóból három pontos másodikká is előléphettek volna" - ez se stimmel, itt is egypontosat kellett volna írni :)

mindenképp van esély a továbbjutásra, remélem a szerbek ma este kapják meg a szokásos hatost ;)
süti beállítások módosítása